Legközelebb azt fogom nyilatkozni, hogy adjunk NATO-egyenruhát a medvékre, s küldjük el őket Ukrajnába harcolni. Meglátjátok, azt még az amerikai sajtó is felkapja, nem csak az angol.
Uncategorized kategória bejegyzései
Csak énbennem bízok, mert csak én vagyok, akire számíthatunk
Szenzáció: Borboly Csaba motorozott (videóval)
Az évtized legolvasottabb erdélyi bulvárhírét produkálta Elnök Úr azzal, hogy közzétette oldalán a legújabb, nem hétköznapi kalandját, budapesti vakmerő motorozását. Ezzel a hírrel Elnök Úr húsz kattintással megtrónfosztotta az eddigi rekordert, Dancs Annamarit, aki bugyit villantott volt miközben elájult a hőgutától egy hatalmas paróka miatt.
Rajongói számára Elnök Úr elmondta, az egyik hirtelen féknél megvizült a gatyája, de most elöljárói kötelessége, hogy bebizonyítsa megyénk lakosságának, hogy ő nem fél, mert a lelkiismerete tiszta, “ő csak aszfaltozni akart”. Szerencsére esett az eső, így a parlamentben, ahova igyekezett, senki nem lepődött meg a nedves rongyok láttán, sőt, a miniszterelnök-helyettes úr felajánlott egy törülközőt, amit maga alá teríthet a székre. A meleg szék érzése eszébe juttatta Elnök Úrnak az ellene indított eljárást, ezt a kellemetlen gondolatot csak a Soha ne múljon el című dalt dúdolgatva tudta elhessegetni.
Lehull a lepel
Borboly Csaba Sajtószolgálatától kaptuk a hírt, felavatták a ravatalozót Dobóban. Az “Az összefogás csodája” című hírnek legnagyobb erénye az, hogy lerántja a leplet az év egyik legnagyobb talányáról. Több tízezer ember tette fel ugyanis magában a kérdést az elmúlt időben, hogy honnan jön ez a ravatalozóavatási láz.
A sajtóközlemény választ ad a hatalmas kérdésre: a ravatalozók építése a közösség jövőbe vetett hitét tükrözi.
A teljes hír elolvasható itt.