Két héttel karácsony előtt nem akarnék ezzel a kérdéssel foglalkozni, de utána sem. Összefogásra van szükségünk (a megmentésemre), ezért egy példás közösségi összefogás eredményeképpen a maszol-nak azt nyilatkoztam, hogy:
“Én azt mondtam, hogy kezet nyújtok a feljelentőimnek is, azt, amin átmentem én és családom, senkinek sem kívánom! Kell tudnunk megbocsátani, keresni a rosszban is a jót! Szeretném, ha ebből az ügyből azt a tanulságot vonná le mindenki, hogy ember embertársát ne akarjon börtönbe juttatni, mert annak is van családja, és az mit vétett, azért hogy van, hogy hazavárja a férjet, az apát, látni akarja a gyerekét, a testvért? Ezt kell megértsük!”
Ezek a maszol-osok kólozsváriak, ezért értik meg olyan nehezen, hogy ebben a megyében csak én jelenthetek fel másokat, csak én szakíthatom el gyerekét az apjától, másoknak nem illik. Ezt kell megértsük!
Javasoltam a két ellenséges pártnak, ugyanakkor a Szövetségen belül is javasoltam, állítsunk fel egy etikai kódexet, amiben leszögezzük, hogy nem támadunk egymásra ilyen börtönbejuttatós módon. Tanácsüléseken mindenki elmondhatja a magáét, ha akarja, ha valami nem tetszik, akár az igazságszolgáltatáshoz is fordulhat, de csak úgy, hogy senkinek semmi bántódása ne essék, ne legyen belőle kellemetlen per, ne legyen sajtóvisszhangja. Mert íme milyen kellemetlen, hogy hónapok óta ígérgetem, hogy feldobom feljelentőim kilétét, s akkor most pont karácsony előtt kérik számon rajtam, hogy a családom sírjon a karácsonyfa alatt.
A végén azt is megjegyezném, hogy nagyon szomorúan vettem tudomásul ezen a héten, hogy kollégáim, akiknek a parlamentbe jutásáért Én is keményen kampányoltam, elfeledték a kisebbségi összefogás fontosságát, és a szuperimmunitás törvényének elfogadásakor csak magukra gondoltak, minket, szegény tanácselnököket kifelejtettek a listáról. Szép karácsonyi ajándék, mondhatom.
Felavattam.ro 